bihari zarándok

   Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
"Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen
téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek,
akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy
megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te
küldtél.

Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál.
Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották.

Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket
nekem adtál. Tieid ők- hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az
enyém, ami a tiéd -, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább
itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek."
Jn 17,1-11a

Tieid voltak, és nekem adtad őket. -mondja Jézus az Atyának. Hogyan voltak, hogyan voltunk az Atyáéi, amikor csak miután követni kezdték a tanítványok, akkor lettek hívekké.
A mi, emberi szempontunkból mindig problémás az idő dimenziójának értelmezése. Fizikai tapasztalataink arra vezetnek, hogy ok-okozati összefüggéseket, vagy az idő szempontjából előbbi és utóbbi történéseket keressünk, ami által megérthetjük a minket körülvevő világ történéseit.
Ugyanakkor ha a szellemi világra tekintünk másképpen érvényesül ez a linearitás. Azt tapasztaljuk, hogy imáinkra a válasz gyakran nem az imát követően érkezik, hanem már sokkal előbb elkezdett formálódni az életünkben és amikor megkapjuk az imára választ, tulajdonképpen csak bölcsességet kapunk és felismerjük ezt a minket és helyzetünket körülölelő Isteni gondoskodást és szeretetet.
Tieid voltunk ... mondja az Úr, aki példázatokban rejtette el, vagy tette nyilvánvalóvá a Mennyei ország igazságait. Tieid voltunk, de még nem voltunk nálad, hiszen kihívottak vagyunk. Megszólítottál, megérintettél minket. Hála Néked Jézus!
Hogy lehettek a tanítványok az Övéi, mikor még nem ismerték? És később, amikor meg már vele jártak, időnként oly tökéletlenek voltak. :)
Úgy lehet ez, mint amikor a Gazda magot vet a földbe. S az megfoganva növekedni kezd. A mag még nem tudja ki és mi végre ültette a földbe, csak vizet és tápanyagot vesz fel a földből és fürdik a napfényben. A Gazda időnként ránéz a sarjadó vetésre, kell-e gyomlálni, kapálni, történt-e benne vadkár, bántja-e az időjárás. Mindent megtesz, hogy nagyobb termést érjen el, de a mag helyett növekedni nem tud. A mag pedig, egyre csak növekszik, kalászt hoz a földben és nem tudja, hogy valakinek nő.
A környékbeliek, akik ismerik a Gazdát, azonban már mind tudják, hogy ez az Ő vetése és a termés is az Övé lesz.
Az aratás előtt a kalászok még kint állnak a földeken és ha nem tizedelték meg őket a változó idők, tavaszi fagyai, akkor most , éretten vannak a legnagyobb veszélyben. Aki nem ismeri a gazdát, vagy ismeri, csak nem egy a szíve vele, ártó szándékkal eljön és meglopja és ha háború dúl azon a földön, akkor pedig felperzselik a mezőket, elvész a termés.

De ha beérik a munka gyümölcse a Gazda munkásokat fogad, akik learatják és kévékbe gyűjtik a kalászokat. A teljes termést betakarítják és vigyáznak, hogy egy mag sem vesszen el.
Csak ekkor ismeri meg a mag, hogy kié is volt egész növekedése alatt, meglátja ki gondoskodott róla, ki segítette, hogy minél nagyobb termést hozzon és ki óvta az ártó szándéktól. A magnak még időben, helyet készítettek, ezért bekerülhetett a csűrbe, így része lesz a Gazda egész házanépének.

... mert a Tieid voltunk, mielőtt megismertünk volna Téged.